25-30 éve kezdtem festeni. Autodidakta festő vagyok, aki kötöttségektől mentesen azt festheti, amit szeret. Mesterem nem volt, kiállításokra járok, tanulmányokat olvasok, hogy pótoljam az elmulasztott képzésből, amit lehet.

Először 2005-ben mertem közönség elé állni, Budapest XXII. kerületében Klauzál Gábor Kulturális és Szabadidő Központban. A kiállítást Bálványos Huba Munkácsy Díjas festő, grafikus nyitotta meg, s az ő szavai avattak festővé. Azóta sok egyéni és közös kiállításon vettem részt, a péceli Ráday kastélyban, a Pécel Galériában, általános iskolában, orvosi rendelőkben, éttermekben, művelődési házakban, ahova csak hívtak.

Érzéseimet, hangulataimat színekben tudom a legjobban kifejezni. Kedvenc témám a természet. Különösen közel áll hozzám az ősz napfényes sárga-barna-bordó színpompája. Az ősznek azok a ritka szép órái, amikor nem az elmúlást, csak az átváltozást látni erdőn-mezőn, sőt a városban is, a levél még sárga, de nem hullott le, vagy ami lehullott még nem fulladt sárba. A pillanat törékeny szépsége bűvöl el ilyenkor. Szeretem az erőt és állandóságot is, amit az évszakok biztos egymásutánja jelent, a fejlődést a magtól a termésig, ami maga az újjászületés.

Az utóbbi években egyre több absztrakt kép kerül ki az ecsetem alól, mert így könnyebben tudom közvetíteni az érzéseket, rezdüléseket, gondolatokat. Egyre több színfolt, és egyre kevesebb forma kerül a képeimre. Kísérletezek a festészeti és grafikai megoldások ötvözésével.

Véleményem szerint a fotózás felfedezésével jócskán változott a festészet feladata. Már nem kell riporternek lennünk. A magunk érzéseit, gondolatait tesszük a nagy közös tálba, ahonnan mindenki szabadon vehet.

Az élet szeretete és tisztelete - remélem - minden képemen átüt, mert meghatározó része az egyéniségemnek. Az élet egyszeri, megismételhetetlen és ezért gyönyörű.